2012. április 5., csütörtök

Gabriel García Márquez: Száz év magány

Igazából a Szerelem kolera idejént akartam elolvasni tőle, de a könyvtárban csak ez volt. "Ráfanyalodtam".


Minden, amit el tudok mondani a regényről: fullasztó. Szinte fizikai forróságot, fülledtséget éreztem az olvasása közben, jó és rossz értelemben is. Egy ilyen hosszúságú regénynél nekem ez túl sok volt. A rengeteg naturalisztikus kép hol meglepett, hol célba talált, hol pedig egyszerűen csak gyomorforgató volt. Ötből három csillagot adnék neki, nagyon vegyes, nagyon ambivalens. Nem tudom hová tenni. Korántsem rossz, és mégsem mondanám, hogy jó. Még olvasnom kéne Márqueztől, hogy beleszokjak a stílusába, de ez egyelőre eltelített. Tömény élmény.
A szereplők többsége idegesített. Hogy mindig keresztbe tettek a saját boldogságuknak. A mágikus realizmus módszerei viszont kifejezetten tetszettek. A nevek kavalkádjában elvesztem. Macondo nagyon érdekes hely. Petra Cotest és Pilar Ternerát imádtam.


Le is foshatná magát a világ, ha az emberek első osztályon utaznának, az irodalom meg a poggyászkocsiban. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése